Csővár község honlapja

Csővár Váctól 20 kilométerre észak-keleti, a Galga völgyében fekvő Acsától észak-nyugati irányban fekszik. A völgyben települt községet erdő koszorúzta lankás dombok veszik körül. Nyugati határában fehér mészkősziklákon ma is áll a vár nagytornya és „lovagtermének" fala ásító ablaküregeivel.

A községtől egy kilométerre észak-nyugatnak kezdődik egy felső triászkori vonulat, mely a szomszédos Keszeg községig húzódik. Anyaga részint dolomit, részint mészkő. Legmagasabb pontja a 349 méter magas csővári Várhegy és a mellette emelkedő 358 méter magas Vashegy.
A Várhegynek déli, úgynevezett Ördögárokra néző oldalán két barlangot találunk. A barlangok keletkezése barlangkutatóink megállapítása szerint hőforrásból eredő.
A Vashegyből tiszta időben nemcsak a Cserhát, Börzsöny, Pilis, Mátra látható, hanem olykor még a Kárpátok is.

Csővár keletkezése összefügg a tatárjárással. Bebizonyosodott, hogy a mongolok támadásával szemben csak erődített helyek nyújthatnak védelmet, így IV. Béla várépítkezésekbe kezdett, hogy jó példával járjon a főurak előtt. A nógrádi várrendszer is ekkor épült ki, melynek legdélibb erőssége Csővár lett. Építése több megszakítással 1250-1400 között történhetett, a Maglód nemzetségtől származó Csői és Nézsai család részéről.

Cső possesio (település)1389-ben szerepelt először oklevélben, ekkor találkozunk először a Csői (de Chew) és a Nézsai (de Nysa) családokkal A Csői családon belüli perlekedés hosszú éveken át apáról fiúra öröklődött.

A vár kapitánya, Csői Miklós Reichel Sebold szövetségébe szegődött.
Csői Miklós 1470-ben elvesztette birtokait, mivel garázdálkodásán túl testvérgyilkosságba esett, megölte öccsét. Ekkor Cső vára a rokonság, a Nézsai család birtokában található, mely viszont a Vitéz János-féle összeesküvésben vehetett részt. A király 1476-ban - hűtlenségük és a család kihalása miatt - a tulajdonába került várat elzálogosította  Parlagi Györgynek 5000 forintért. 1486-ban Parlagi lányai révén Kállai János és Pakosi Lajos kezére került a vár. Mátyás király 1486-90 között visszaválthatta a zálogot, és fiának, Corvin Jánosnak adományozta.

Az 1490-es évek elején Ráskay Balázs tulajdonába került Csővár, valószínűleg jutányos áron. Ráskay két fia, Tamás és Gáspár Rád és Acsa birtokában volt részes, a külön vásárolt Csőváron pedig leányai - Erzsébet és Dorottya - osztozkodtak. 

Ráskay Dorottya férje, Bebek Ferenc 1523 táján Csővárt birtokba vette, melyre később I. Ferdinándtól megerősítést kért; 30000 forintért megkapta Füleket és Csővárt. 1548-ban Bajoni Benedekné (született Bodó Anna, Ráskay Erzsébet lánya) tiltakozott gyermekei nevében is nagynénje férje, Bebek Ferenc és unokaöccse Fülek, Salgó, Csővárak és a hozzá tartozó uradalmak birtoklása ellen.

1541-ben Buda elfoglalása után mind közelebb kerüt a hódoltság Csővárhoz. 1544-ben elesett Vác és Nógrád. Csővár védelmét 1530-1540 között még Bebek Ferenc rondella építésével erősítette, de ágyútűz ellen az ilyen hegyi várak nem voltak védhetők hosszabb ideig. Csővár sem épült tovább, hanem elővédnek, s a környék szemmel tartására szolgált.

Csővár elfoglalása a törököknek ugyanazt jelentette, mint előtte a mieinknek: a környék megfigyelését. Vác biztonsága érdekében 1559-ben őrség tanyázott benne, amikor pedig végleg elhagyhatták, felgyújtva leéghetett. Csővár erőd szerepe ezzel megszűnt, csak mint rom került oklevelekben a Ráskay-örökösök tulajdonába. Kenderessy Mária révén férje, Bosnyák Tamás füleki főkapitány kezére került a vár. Utána fia, István örökölte, akinek 1664-ben bekövetkezett halála után húga, Judit lett az örökös. Tőle férjére, Koháry István országbíró gyermekére, Juditra szállt.  Koháry Judit  férje Barkóczy György volt. Lányukat, Krisztinát az utolsó, leszármazás útján Csővárt birtokló gróf Károlyi Sándor vette el. Vele 1731-ben elcserélte a Prónay család Pest megyei birtokát, Kókát, Csővár és Acsa jószágokért. Ezzel megszűnt a két falu közötti ellenségeskedés. Ettől az időtől kezdve két évszázadon keresztül a Prónayak bírták a két községnek egy részét a várral együtt.

Arányi Lajosnak a várról 1875-ben készült leírásában olvashatjuk: „Valószínű, hogy hajdan ott volt a jól keletelt várkápolna, melyben 40 év előtt kontár gót ablakok voltak alkalmazva, melyeket a Prónay bárói család parancsára készítettek. A Károlyiak után tehát a Prónay család használatában állt folyamatosan a vár." A vár építészeti leírása részletesen olvasható Jakus Lajos: Csővár című könyvében.

A község területe és határa ősidők óta lakott. A vár alatti barlangban valószínűleg ősember tanyázott a kőkorszakban. Bronzkori emlékeket szintén ismerünk a környékről. Csővár határában, a Bangor nevet viselő egyik domb is bronzkori telep volt.

Csővár a török hódoltság idején a budai szandzsákban, a váci nahijéhez tartozott. 1546-ban falu, 1559-ben már puszta, 1562-ben rája, azaz lakosság nélküli. A vidék 30 évnél tovább maradt lakatlan. Újratelepítése a környező falvak közül a legkésőbb történt. A törökök kiűzése után a túlnépesedett Felvidékről megindult a népvándorlás, előbb Nógrád és Hont megyékbe, a megritkult falvakba, vagy elhagyott pusztahelyekre, ahonnan a lakosság a 15 éves háború alatt elmenekült. Volt, ahol szorgalmazták a betelepítést a földesurak, mint a Bosnyák és Koháry család Acsán és Csőváron is. A 18. századot az állandó mozgás, be- és elköltözés jellemezte.

1668-ban a falunak volt elöljárósága, de télen tűzvész következtében a falu fele elpusztult. 1668-ban Buda várának felszabadulása idején Csővár rövid időre deserta (elhagyott) volt, utána a hadsereg ellátására terményszolgáltatás és fuvar terhelte.

Csőfalun 1684-ben 27 telkes jobbágy élt. 1699-ben összesen 39 családot tüntetett fel az összeírás. Ez a szám 1702-ben 32-re fogyott.
A falu szántóföldjei két vetőben voltak osztva, ezeket felváltva szokták bevetni. Rétjük nagyobbrészt jó szénát termett, de keveset. Legelőik az erdőkben is dombokon voltak, a tartott marha és juh csak saját szükségleteik kielégítésére volt elég. Elegendő tűzifát és paraszti épületfát szolgáltató tölgyerdejük volt. Kereskedelmük nem volt. Eladnivaló dolgaikat szárazon másfél mérföldre Vácra, 4 mérföldre Pestre és Budára vihették. Fellendült a szőlőtermelés, de a gyümölcs termelése is virágzott, amit bizonyíottt a főzőüstök számának gyors szaporodása. Csőváron mellékes foglalkoztatásként a méhészet mindig virágzott. Egy év alatt 10-ről 24-re szaporodott a méhcsaládok száma.

1844 után 1877-ig több helyen a rét és legelőből szántó, vagy megfordítva, erdőből szántó lett. Malom a faluban is volt (ahol most az iskola, óvoda és az önkormányzat épülete áll), de már nem földesúri tulajdonban: vagy a községé vagy magántulajdon volt. Mögötte volt a Malom-tó, mely a patak vizét fogta fel.

1848. március 15. és az azt követő események fontos változásokat ígértek a nemzet életében. Falvainkba a március 15-i események hírei néhány nap leforgása alatt eljutottak. A járási tisztviselők megmagyarázták a népnek előlegesen a törvényt, a földesurak pedig minden jobbágyukat és zsellérüket felmentették a robot alól. A szabadságharc eseményei elkerülték Csővárt, a kolera azonban sok áldozatot szedett innen is.
Csővár lakosságának az önkényuralommal szembeni magatartására, a "néma ellenállásra" jellemző példa, ahogyan a szabadságeszmékért rabságot szenvedő evangélikus lelkészért kiállt. Kemény Samu lelkész a szabadságharc bukása után alig foglalta el állását Csőváron, alig volt két hónapja házas, Prónay Gábor temetésén, Acsán mondott beszéde miatt két évre Josefstadtban várfogságra ítélték. Végül kitiltották őt a községből, ahonnan Maglódra költözött.
Csővárt a kiegyezést követő kapitalizálódás nem érintette. Kisárutermelő mezőgazdasága felvirágzott, a földművelés mellett fejlett állattenyésztés indult meg. Csővár lakossága részéről is megindult ebben a korszakban az a folyamat, mely országos jelenségként mutatkozott. A földszerzés utáni éhség egyes családokat összeházasodás és vétel útján nagygazdákká tett. A kisebb földbirtokosok földjei így kerültek jobb módú családok kezére.

A lakosság javuló anyagi léte népviseletének felvirágzásában mérhető le. Az 1900-as évek elején kezdett mind színesebbé válni a női és férfi viselet. Anyagi módra való tekintet nélkül a varrottasok általános népviseletté váltak. Férfiaknál a zsinóros ruha szintén elterjedt. Építkezésben kezdtek eltűnni a zsúpfedeles házak, ezeket cserepes váltotta fel, habár még mindig tömött sár és vályogból készültek a falak.

1893-ban a község képviselő-testülete elhatározta, hogy kisközséggé óhajt alakulni, s Acsával „szövetkezni". Acsa megtartotta a nagyközségi jellegét, Csővár csatlakozását nem ellenezte.1921-ben a képviselő-testületi gyűlés kimondta Csővár nagyközséggé alakulását, de a kérés elintézése két évig húzódott. 1923-ban a belügyminiszter elutasította Csővár kérelmét, mert időszerűtlennek tartotta. Ekkor jegyzői kirendeltséget kértek, egyre kevesebb volt a képviselő-testületi gyűlés. Ez az állapot 1945. utáni időkig, a Tanács létrejöttéig maradt fent.

Csővárt az első világháború alatt nem érintette olyan súlyosan a sok gazdasági nehézség, mint más szomszédos községet. A falu nem adósodott el, de nem is fejlődött. Harminc év alatt nem épült semmi közintézmény a községben. Az utak rosszak voltak, esős időben sártenger alakult ki. Közlekedés szempontjából is nagyon elmaradott volt a község. 1929-ben kapott ugyan autóbuszjáratot, az azonban naponta csak egyszer közlekedett Vácra és onnan vissza.

1944 novemberének első napjaiban Csővár lakossága is aggodalommal várta, mi lesz vele. November 23-tól naponta idehallatszott az ágyúdörgés. 1944 decemberének első napjaiban már egész közel szóltak az ágyúk. December 6-án Acsa felől várták a szovjetek bejövetelét, ők azonban Nógrádsáp felől érkeztek. A lakosság az első órákban megijedt, de amikor látta, hogy a szlovák nyelvvel meg tudják értetni magukat, megnyugodtak, és a szovjet hadsereget ellátták élelemmel.
1945 őszén megalakult a Földosztó Bizottság.
A II. világháború után 10 évig mintha megállt volna az idő Csővár felett. Alig indult meg az élet, átcsatolták az aszódi járáshoz, melynek eléggé mostoha gyermeke volt. 1949-ben ismét kérték nagyközséggé alakulásuk engedélyezését, de legalább jegyzői kirendeltség létesítését. A tanácsok felállításával tanácstitkárt kaptak 1950-ben. Gyökeres változás nem következett be a község életében, amíg a váci járáshoz vissza nem került 1954-ben. Kapott a váci járás egy leégett iskolát, amelynek a felépítéséhez és bővítéséhez azonnal hozzáfogott. Kiharcolta a község villamosítását, s 1961. május 1-jén kigyulladt Csőváron is a fény. Három évi munkával elkészült a község régen nélkülözött korszerű művelődési háza. A község közlekedése nagymértékben megjavult, Vác felé több autóbuszjárattal. Csővár a fejlődés útjára lépett. Az 1980-as népszámlálás szerint 815 volt a lélekszám, és 156 a ház.

1963-ban a termelőszövetkezet, az ahhoz való viszonyulás megváltozott, javult a termelés, annak színvonala is. Emelkedést mutatott a közös munkában résztvevők száma is. Az 1970-es években sor került a püspökhatvani, acsai, galgagyörki és csővári TSZ-ek összevonására, létrejött a Galgavölgy MgTSz, s 1992-ig sikeresen működött.

Csővárra a turistákat két látnivaló vonzotta: egyik a várrom és mellette a kiváló kilátóhelyként is szolgáló Vashegy. A másik látnivaló: Csővár népviselete, mely az 1950-60-as években még virágzott. A budapesti Vörös Meteor Turista Egyesület évtizedeken keresztül rendszeres túrát vezetett Csővárra a barlangok feltárására, így létesítették a Kilián-forráskutat. A váci Finomfonó Turista Egyesület turistái a néprajzi fotóversenyben a csővári népviseleteket örökítették meg. Az idegenforgalom 1960-ban megnövekedett annak köszönhetően, hogy Pencen megnyílt egy 40 személyes turistaház, melynek vendégei innen kirándultak gyalogtúrában Csővárra. 1979-ben a Váci Naplóban sorozatos cikkek jelentek meg Jakus Lajos múzeum-vezetőtől Csővár 15-16. századi múltjáról, azzal is felhívva az olvasók figyelmét a várra.

Csőváron a katolikus egyház múltja a középkorba nyúlik vissza, de már 1662-ben volt evangélikus lelkésze, bizonyos Fabricius alias Smidt Sebestyén. A csővári evangélikus egyház 1669-ben alakult meg, ekkortól lelkésze és tanítója folyamatosan volt.

Csőváron az iskolák államosítása előtt a tanító egyben az evangélikus egyház kántora is volt. Az iskolák államosítása a csőváriaknak is gyökeres változást jelentett. Tanítás céljára berendezték a volt leventeotthont. Berendezéséről az újpesti Falujárók gondoskodtak. 1951-52-ben bevezették a szlovák nyelv tanítását, de a lakosság kérésére a szlovák helyett az orosz nyelv lett a kötelező.
1952. február 6-án kéménytűz következtében leégett az új iskola, s amikor a község átkerült a váci járáshoz, megindutl annak átalakítása és bővítése. Tíz év alattl 6 igazgatója volt az iskolának. 1967-ben Kálmán Béla került az iskola élére, és hét éven keresztül változatlan, stabil volt a tantestület. Már ekkor az volt a terv, hogy a felső tagozatot körzetesítik Acsával, mivel elég alacsony volt a létszáma. Az alsó tagozat maradt helyben, a felső tagozatos tanulók pedig autóbusszal jártak át Acsára.

A csővári óvoda felállításának gondolata először 1914-ben vetődött fel, de a közbejött világháború ezt megakadályozta. Amikor a váci járáshoz csatolták Csővárt, megnyílt végre az óvoda, azonban rövid fennállása után megszűnt a szülők közömbössége miatt. 1969. október 1-jén ismét megindult Csőváron az óvoda, a gyermeklétszám örvendetesen emelkedett, a szülők megszerették az intézményt.

Orvos a közeli Pencen az 1830-as évektől működött, majd az acsai orvos látta el a csővári betegek gondozását. 1924-ben körvédőnői állást szerveztek.

A Váci Járási Tanács támogatásával 1966. május 1-jén felavatásra került Csőváron az újonnan épült művelődési ház, ahol külön szoba volt a könyvtár számára. Csővár másik létesítménye az új iskola, óvoda és községháza közös kombinált megépítése évtizedekre lekötötte a község minden erejét. Az új iskolában a tanítás 1996-ban indult meg.Ebben az épületkomplexumban kapott helyet a könyvtár, a posta és az orvosi rendelő is.

(Az összeállítás Jakus Lajos: Csővár című könyvéből készült.)